Te élsz
Hogy képesek-e az emberek megváltozni? Nem. Szerintem nem. Megváltozathatod a külsődet, és a környezeted. Megváltoztathatod a neved, és a lakcímed. Megváltoztathatod a gondolkozási módod, elszakadhatsz a szokásaidtól, kereshetsz új hobbikat, lehetnek új barátaid, beszélhetsz más nyelven.. Elnyomhatod, megtanulhatod irányítani az érzéseidet. De valahol, legeslegbelül ugyan az maradsz. A múltból lett a jelened, melyben te élsz. Te élsz, és nem másnak kell lenned, csak magadat kell hogy elfogadd. Magadat, és nem azt, akivé tenni akarnak, vagy akivé lenni szeretnél.
Fájdalmas játék
Ha egy telefonhívás ér egy késő éjszaka, nem én leszek az. Valaki más. De miattam. Tönkreteszel évek óta, tudatosan. S már nem csak lelkileg, hanem fizikailag is bántalmazol. Én nem bírok úgy tenni, mintha nem fájna, s mintha mi sem történt volna. Mert ugye, ha neked éppen olyan hangulatod van, mindig engem találsz meg. Engem, a leggyengébb láncszemet. Órákat gyötörsz és közben nevetsz. Nem, nem a játékodon, hanem rajtam. A TE, szerencsétlen kishúgodon.
Kétfelé rakva
Az egész agymenésem arra a pontra vezethető vissza, amikor a bátyám odalépett hozzám a konyhában, és én a sültkrumplimat ettem. Egész egyszerűen ennyit mondott: "Rakd már ketté". Kérése után kifáradt, remélve hogy utána rohanok a kajával. De csak bambultam előre, a falra. Akkor jutott eszembe a következő példa. Tegyük fel, éppen előtted van egy üveg kóla, ásványvíz, vagy akármi. Belép hozzád valaki, és így szól: "Nekem is kell". Hogyan osztanád el? Az én logikám a következő: A 2 liter üdítőből 2 liter az enyém, te pedig kapsz gyakorlatilag semmit. Ha úgy jobban tetszik, 0át. Ami már matematikailag számítható ketté rakásnak, szvsz.
Fizikiai fájdalom
Odahívtam, s majdan egy hirtelen mozdulattal megragadtam a haját. Nem téptem ki, csupán erősen húztam. Közben, mikor már az elengedés szélén álltam, csak annyit kérdeztem, fáj? Tudtam a választ, ezért így folytattam: "Ez aligha egy röpke kis fizikai fájdalom volt. Nem fogod már ugyan ilyen erővel átérezni, csak az emlékeid fognak ráutalni arra, hogy ez is megtörtént veled. Ez a fájdalom csak parányi része annak, amelyet te okoztál nekem. Bár nem emeltél rám kezet soha, tökéletesen bele tudtál mindig gázolni a lelkivilágomba. Összetörted a gyermeki álomvilágom. Csak fekete üresség tátong már idebennt, s hidd el, ez sokkal fájdalamasabb."
Elvágott kötelek
Úgy éreztem magam mint egy marionett-baba, amelynek váratlanul elvágták a zsinegjeit. Erőtlenül estem a földre. Nem volt kedvem máshoz, csak hogy ott maradjak lent, elterülve. Remélni hogy egyszer újra magadhoz veszel, s helyrehozod az elvágott szálakat. Lehet nem vettem fel a tőled várt ritmust. Megeshet, hogy rossz helyekre léptem. De nekem is járhat egy újabb esély. Ha pedig úgy érzed még sem, az összes kötelet szakítsd szét. Dobj el magadtól. Talán még másnak kellhetek.
|
